1/30/2013

Vízkereszttől-hamvazószerdáig* Olaszország

A farsang (a német fasen, faseln: mesélni, pajkosságot űzni, fecsegni szóból ered; a karnevál pedig a latin „carneval” szóból alakult ki, jelentése Isten veled hús/hús elhagyása) hazája Olaszország, de a többi keresztény országban is elterjedt ez az ünnep. A keresztény egyház évszázadokig üldözte a farsang pogány szokásait, pl. a tél temetését, a tavasz eljövetele felett érzett öröm kifejezését, a gazdag lakomákkal tarkított maszkos felvonulást, ami sok helyen a gonosz, rontó szellemek elriasztására, megtévesztésére szolgált, és a termékenységet is biztosította. Ezek az álarcos felvonulások aztán a középkorban is tovább éltek, majd az egyház elismervén azt, keresztény rítusokká alakította át. A katolikus egyház ebben az időszakban a kánai menyegzőről emlékezik meg, talán ezzel is magyarázható, hogy a lakodalmak többségét farsang idején tartották, mert az egyház átengedte ezt az időszakot a vidámságnak, az életörömnek, a szórakozásnak. 
A farsanghoz fűződő rítusokat számtalan nép és népszokás őrzi: vannak, ahol napjainkig fennmaradtak a maskarás felvonulások, ilyen hely Mohács is, ahol minden évben megrendezik a busójárást, ami napjainkra turista látványosság lett, Európában talán a leghíresebb a velencei karnevál, mely külföldről is nagyon sok látogatót vonz, Brazíliában Rio de Janeiro a karnevál idejére a világ fővárosává válik. A farsang elengedhetetlen édessége a farsangi fánk. A fánk európai elterjedésének történetéről az a híres legenda él a köztudatban, hogy Marie Antoinette királyné egy farsangi álarcosbálról megszökött, és álruhában elvegyült a tömegben, a királyné sétálás közben megéhezett, így egy mézeskalácsos mestertől vásárolt egy fánkot. A fánk rendkívül megízlett neki, ettől kezdve a királyi lakomák kedvelt finomságává vált. 
Magyarországon a fánksütés szokása a 19. században terjedt, legelőször a Dunántúlt hódította meg, és vált egyre több helyen szokássá, hogy farsangkor édességként az asztalra kerülhessen ez a finom nyalánkság. 
Egy olasz oldalon azt olvastam, a hagyományos olasz farsangi ételek közös jellemzője az, hogy olajban sült mindegyik: esznek frictilia-t (forgácsfánkot), cicerchiata-t (mézes, sült golyócskákból álló édesség, ez közép-olaszországban terjedt el leginkább), struffolo-t (tipikus nápolyi édesség, olajban sült golyócskák mézes tésztából), castagnola-t (gesztenye alakú fánk) és frittella-t is (farsangi fánk)
Velencei farsangi fánk 
 kép innen, de ez egy másik recept
3-4 ek grappa (50-60 ml)
60-80 g mazsola
250 g liszt
12 g élesztő
125 ml tej
30 g cukor
1 db tojás
40 g vaj
1 csipet só
1 db citrom reszelt héja
Továbbá
olaj a sütéshez
porcukor
kristálycukor + fahéj, őrölve
A mazsolát félórára beáztatjuk a grappába.
Elkészítjük a tésztát: langyos tejben felfuttatjuk az élesztőt, majd a többi hozzávalóval együtt elkeverjük. Sűrűn folyékony tésztát kapunk, amit letakarva meleg helyen 1 órát kelesztünk.
Ezután a beáztatott mazsolát a grappával együtt hozzákeverjük a tésztához, és újra kelesztjük egy kicsit, hogy a tészta levegősebb legyen.
Egy serpenyőbe beleöntjük az olajat, ha már elég forró, egy evőkanalat belemártunk az olajba és azzal nagyobb galuskákat szaggatunk a tésztából. Ha az egyik oldala halványra sült, átforgatjuk, amíg minden oldalról kisülnek.
Ha kész, még forrón megszórjuk porcukorral, vagy fahéjjal elkevert kristálycukorral.
 *január 6-február 13.

2 megjegyzés:

  1. Ez nem igazság! Esténként olvasom a blogodat... vacsorázni nem szoktam... nyelem a nyálam, és kívánom a finomságokat... nem lehetne, hogy már most a böjtről írj? :)))

    VálaszTörlés
  2. Sajnálom :-) Ugyan már előre megvannak a farsangi posztok, ha vígasztal, nem mindegyikben van recept :-)

    VálaszTörlés

Minden vélemény számít!