4/14/2013

Lelkem polcai

Lassan itt a tanév vége, június elején véget ér az első év. Bár még 2 nap tanulás lesz májusban, számomra is furcsa, de elkezdtem lezárni ezt a tanévet. Ez a tanév, amit magam mögött hagyok, sokmindenre megtanított, sokmindent átrendezett bennem, ezeknek a dolgoknak helyére kell kerülnie lelkem polcain. Levonom a szükséges konzekvenciákat, és mint egy mérlegen „megmérem” az életem. A lelkemet úgy képzelem el, mint egy kamrát. Minden egyes történés, esemény, ami valamilyen módon hatott rám, az megbolygatta a kamrám rendjét is. Egy-egy krízis után talán még a lisztes zacskók is felborultak, a krumplik szétgurultak, és talán minden ragacsos a méztől... Ahhoz, hogy sütni, főzni tudjak... először rendet kell tenni a polcokon. Minél nagyobb a káosz, annál hosszabb idő telik el vele, de annál nagyobb szükség van rá. Helyére kell kerülnie a szakítás fűszeresdobozának, jól látható helyre, hogy emlékezzek mindenre, ami szép volt és kell még, és arra is ami fájt, és nem akarom többet. A meg nem kapott elismeréseknek üres üvegeinek is kell hely, hátha kerül bele valami a következő rendrakásig. A megtartott és megszegett ígéretek édes és keserű falatkáinak is keresni kell egy megfelelő zugot. Minden, ami velem történt ebben a tanévben, a részemmé is vált: tapasztalássá, tanulássá, tudássá érett bennem, alapanyaggá, amiből újat hozhatok létre. És az érdekes, hogy ugyanaz a liszt, ugyanaz a cukor, ugyanaz a fűszer, ugyanaz az edény, és mégis esély van arra, hogy az eredmény egy sokkal finomabb, ízletesebb legyen. Ugyanaz és mégis más. Jobb, akár.
kép  a pinterstről

Te szét szoktál nézni a saját „éléskamrádban”? Rendet látsz, vagy összevisszaságot? Hogyan kezdenéd el a pakolást?  
Nekem fontos ez rendrakás a lelkem polcain, így tom jól, hogy mi mindenem van, és mi minden csoda sülhet ki belőle :-)

9 megjegyzés:

  1. Igen, valóban szét kell nézni, rendet kell rakni, kívül- belül, és milyen jó nekünk, hogy tudjuk, hol a szabályzat!

    VálaszTörlés
  2. Zsuzsa, megint nagyon szépet írtál!

    VálaszTörlés
  3. Azt hittem, hogy csak én "dobozolok" "polcolok" "pakolászok"....
    :) Ez most olyan jó érzés mint a tavaszi napsütés, hogy nem vagyok egyedül.

    VálaszTörlés
  4. "Rendet látsz, vagy összevisszaságot? "
    Most éppen viszonylagos rendet látok az összevisszaságban :D

    Amikor magamat lelkileg is rendbe kell tenni, akkor mindig a lakásban is patika rendet kívánok. Pakolok, selejtezek, átrendezek, közben rendezem a gondolataimat. Néha szét kell esni,hogy újra egyben működjek tovább.

    VálaszTörlés
  5. Őszintén megvallva mostanában igyekszem elkerülni, hogy nézelődni kezdjek ezeken a polcokon...
    Nagyon tetszett az írásod! :)

    VálaszTörlés
  6. Nálam nagyon nagy a rendetlenség. Mindig azt mondom, hogy "egyszer majd", de félek, hogy soha nem fogom utolérni magamat. Semmilyen tekintetben.
    De nagyon jó volt olvasni, amit írtál. Már csak gondolkodni is érdemes rajta, róla!

    VálaszTörlés
  7. Megnyugtató, hogy nem csak én "dobozolok" :-D örülök, hogy tetszett az írás, köszönöm az elismerő és őszinte szavaitokat!

    VálaszTörlés
  8. Hmm, azt hiszem nekem is rendet kellene rakni lelkem polcain.

    VálaszTörlés
  9. Itt nagyon nagy a kupleráj. A rendrakáshoz bátorság kell(ene).

    VálaszTörlés

Minden vélemény számít!